Kata vagyok.
Férjemmel és az akkor 14 éves fiunkkal 2012. júniusában indultunk el egy új, élhetőbb élet megteremtésének vágyával Londonba.
Szerencsére az első perctől „otthon” érezzük itt magunkat, ami részben a nyitott természetünknek, részben pedig az előzőleg beszerzett sok-sok információnak köszönhető. (Ugyanis nagyon kellemetlen meglepetésekben lehet része annak, aki kellő ismeretek híján, vagy csak homályos elgondolások alapján vág neki a külföldi életnek. Sajnos sok ilyet láttam már, aminek ritkán lett jó vége…)
Az eltelt idő alatt a mi életünk „sínre” került, és úgy érzem, most már rendelkezem annyi tudással, hogy segíthessek „az utánam jövőknek”.
Mostanában nagyon sokszor találkozom a londoni vagy angliai életre vonatkozó kérdésekkel, és bár nagyon sok olyan fórum van, ahol segítőkész idegenek válaszolnak az ilyen kérdésekre, azért nem biztos, hogy tizedszerre is ugyanolyan részletes, és alapos választ adnak, amilyet a kérdező igényelne.
És igaz, hogy van nagyon sok blog is, aminek ilyen, vagy hasonló a témája, azok azonban többnyire vagy személyes blogok (ami nagyon jó, és olvasmányos, csak nehezebb kiszűrni belőle az érdemi tudnivalókat), vagy már elég régen frissültek, és így a bennük szereplő információk nem biztos, hogy mindig helytállóak.
Amikor mi készültünk kiköltözni, akkor én hosszú és fáradságos munkával szedtem össze azokat az alapvető információkat, amelyek segítségével a kezdeti időszak többé-kevésbé zökkenőmentes volt. (Természetesen az információgyűjtés a mai napig nem fejeződött be, hiszen folyton változik a világ körülöttünk, amit jó követni.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése